2009. június 24., szerda

Kolozsvári szobrok. Tojnak rájuk?

.
.


Győztest hirdetett a kolozsvári polgármesteri hivatal a Mátyás szobor restaurálására kiírt versenytárgyaláson. A Krónika információi szerint,
"...a felújítással megbízott, többnyire útépítésre és épületek felújítására szakosodott szebeni Concefa Rt. nem rendelkezik a Fadrusz-alkotás rendbetételéhez elengedhetetlen szakmai felkészültséggel."

A Krónika teljes összeállítása az alábbi linken olvasható:
http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=29169

A városházának nem kontárokra kellett volna bíznia a Mátyás-szobor felújítását, ebből az alkotásból nem lehet csúfot űzni - nyilatkozta a napilapnak Kolozsi Tibor szobrászművész.
Egyetértek, és hozzáteszem, hogy a városházának általában nem kontárokra kellene bíznia a műemlékek
megalkotását, karbantartását vagy felújítását, ha egyáltalán foglalkoznak még ilyesmivel.

Készítettem néhány fényképet a román vonatkozású emlékművekről (a teljesség igénye nélkül), mert az illetékesek viszonyulása a (saját) szobraikhoz sok mindenről árulkodik.

Kattintson a képre a teljes mérethez.


GLORIE OSTAŞULUI ROMÂN - Aşa trece gloria lumii!




ALEXANDRU IOAN CUZA - Watch your back!









HOREA, CLOŞCA, CRIŞAN - Rendbetéve!



MONUMENTUL REZISTENŢEI ANTICOMUNISTE - Funar érában fogant, Boc érában született.





CONSTANTIN DAICOVICIU - Mást érdemel!?



SIGISMUND TODUŢĂ - Eltűnt, pedig nemrég avatták.



UNIVERSITATEA DE ARTĂ ŞI DESIGN - Köztéri névjegyek?









LIVIU REBREANU - GOLANII!!!



I. L. CARAGIALE - Kár hogy nem láthatja!



MIHAI VITEAZUL - Biztos alapokon.





2009. június 20., szombat

Hogyan tovább?

Túl vagyunk az európai parlamenti választásokon, s egyben egy politikai vonatkozásban igencsak mozgalmas tavaszon, melynek történései rendhagyó módon felkavarták, de legalábbis megmozgatták az erdélyi magyar belpolitika állóvizét.

Az éveken át egymással állóháborút vívó felek, a Markó Béla vezette RMDSZ és a Tőkés László által fémjelzett nemzeti oldalt képviselő EMNT a magyar összefogás listája, valamint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) létrehozásával sokak számára meglepetésszerű kísérletet tett arra, hogy közös hadrendbe állítsa az erdélyi magyarság sorait. Annak ellenére, hogy az összefogásból kimaradt a Magyar Polgári Párt, amely a választási hadjárat során tanúsított hozzáállásával semmiképpen sem Nemecsek Ernőre emlékeztetett, a június 7-i választás eredménye sikeresnek mondható.

Tekintettel arra, hogy a romániai EP-delegáció két mandátummal megrövidült, és az erdélyi magyaroknak a korábbihoz hasonlóan három helyet sikerült megszereznie, az elért eredményt nehéz lenne kudarcként elkönyvelni. Más kérdés, hogy miként alakulhattak volna a dolgok, amennyiben az összefogásban a tényleges szavazatmaximalizálást szem előtt tartva az MPP is egyenjogú félként vesz részt, de utólag okafogyott a „mi lett volna, ha…” kérdését boncolgatni.

Kiindulva abból, hogy az első orosz–amerikai űrsétát idéző próbálkozás eredményét mindkét fél sikerként könyvelte el, felvetődik a kérdés: hogyan tovább? A felek a kampány során többször hangsúlyozták, hogy a hosszabb távú együttműködést a választási eredmény függvényévé teszik, következésképpen a sikeres főpróba után a közös érdemi munkának most kellene elkezdődnie. Mivel a választási szövetség egy alkalomra köttetett, ennek lejártával az EMEF maradt a két oldal metszése, s egyben a közös jövőtervezés valós vagy virtuális műhelye is.

A magyar közösségen belüli plurális egység megteremtését szorgalmazóknak jó hírt jelent, hogy az EMEF működtetésére megvan a politikai szándék. Az EMEF-et életre hívó EMNT és a köré csoportosuló civil szervezetek, valamint az RMDSZ mellett az MPP is önálló résztvevőjévé szeretne válni a fórumnak. Érvelése szerint nem az EMNT égisze alatt, hanem alanyi jogon illeti meg a rendszerben való részvétel. Mivel az EMEF döntései paritásos alapon születnek, az RMDSZ hozzáállását ismerve megjósolható, hogy a bővítés még várat magára.

A fórum lényegét, belső tartalmát tekintve üdvözlendő, hogy június második felében létrejön, s egyben első alkalommal ülésezik az autonómia-munkacsoport, amelyet – remélhetőleg záros határidőn belül – további munkacsoportok (ifjúsági, gazdasági, oktatási stb.) létrehozása követ. Mindent összevetve bizakodóan szemlélhetjük a történéseket, hiszen a jelek arra mutatnak, hogy a korábbi párhuzamos kommunikációhoz képest, az erdélyi magyar belpolitikában a konkrét keretek közötti párbeszéd időszaka következik.

Komoly előrelépés mindez, annak ellenére, hogy vélhetően már a közeljövő is tartogat(hat) számunkra kényes, az átmenetileg idillinek tűnő állapotot alaposan próbára tevő fejleményeket. Példaként a közelgő romániai államfőválasztást s ezen belül a magyar jelölt indításának kérdését említeném. A téma sok szempontból közelíthető meg, s talán első látásra nem is feltűnő, hogy mennyi feszültséget rejt magában. Az egyik kérdés, amely önmagában is megosztja mind a választókat, mind pedig a politikusainkat, az a magyar elnökjelölt állításának értelméhez fűződik.

Kétség nem férhet ahhoz, hogy a jelenlegi romániai politikai viszonyok között esély sincs arra, hogy az állam elnöke a magyar közösség soraiból kerüljön ki. Ebből kiindulva egy esetleges kampány sokak szemében nem más, mint hasztalan erőfeszítés, amely ráadásul komoly anyagi ráfordítást is igényel. Árnyalódik a kép, amennyiben pártpolitikai szempontból vizsgáljuk a jelöltállítás kérdését. A választáson való részvétel mellett szól egyrészt az az íratlan politikai szabály, mely szerint egy politikai szervezetnek minden lehetőséget ki kell használnia ahhoz, hogy szavazóbázisát mozgósítsa, hiszen így tudja megakadályozni a lemorzsolódást. Ezen logika alapján mindkét erdélyi magyar politikai alakulat, az RMDSZ és az MPP is érdekelt a jelöltállításban.

Az MPP esetében különös fontosságú a mozgósítás, hiszen az egy évvel korábban lezajlott önkormányzati választáson megtett belépője óta az országos politika vonatkozásában teljes passzivitásba süllyedt. Kimaradt mind az ősszel lezajlott parlamenti, mind pedig a júniusi EP-választásokból. Az elnökválasztás ráadásul nem hordozza magában annak a veszélyét, hogy a szétszavazó magyar közösség közvetlen károkat szenved, ebből kifolyólag a rivális RMDSZ-nek sem lesz könnyű démonizálni a polgári pártot. Más kérdés, hogy az MPP elmúlt egyéves tevékenysége alapján a választók számára úgy tűnhet, a Szász Jenő vezette alakulat a komoly munka helyett megrekedt a politikai inkubátorban.

Ennek következtében az induláshoz szükséges kétszázezer aláírás összegyűjtése is túl nagy feladatot jelenthet a párt számára. Nincs sokkal könnyebb helyzetben az RMDSZ sem, hiszen igazi politikai csúcsragadozóként kimondatlanul is a mihamarabbi kormányra kerülést tartja szem előtt, s ennek elérése érdekében a választási részvétel, valamint egy minél jobb eredmény elérése különös fontosságú lehet.

Komoly gondot jelenthet számára az, hogy ezúttal kevés esély mutatkozik arra, hogy az ügynek megnyerjék a magyar kormányzati szerepvállaláshoz, finoman szólva, szkeptikusan viszonyuló Tőkés Lászlót és az általa vezetett EMNT-t, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi napokban felröppentett potenciális jelöltek nevei igencsak távol állnak a nemzeti oldal számára elfogadható kategóriától. Nyitott tehát a kérdés, hogy a magyar összefogás átmenthető-e, ad absurdum kiszélesíthető-e az őszi választásra. Mint annyi minden, ez is csupán a politikai akaraton múlik.